Most a győri kórház épületében találtak több napos holttestet (Frissítve!)

2016.12.01. 18:12

Ezúttal a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sportházában találtak egy több napos holttestet, a boldoguljgyorben.hu információi szerint - írta meg a 444.hu

Fotó: a kórház honlapja

A lapnak a rendőrség megerősítette a hírt, az idegenkezűséget pl. kizárták:

„A haláleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, tekintettel arra, hogy az eset kapcsán az idegenkezűséget a helyszínen kizárták.”

A 444.hu emlékeztet, a héten ez már a második hasonló esemény. A dél-pesti Jahn Ferenc kórházkoraszülött-osztályán vasárnap bukkantak egy több napos holttestre, ami azért is különösen ciki, mert a mosdókat kétnaponta legalább takarítani kéne, ezek szerint ez sem történt.

Arról már a kisalföld.hu számolt be, hogy az épület, ahol a holttestet megtalálták, korábban a sportpályához tartozott, de felvonulási épületként is funkcionált. A portál úgy tudja, egy hajléktalan lehetett a hideg áldozata, aki nem a kórház tudtával jutott be a fűtetlen épületbe. Nem is tudtak róla. Dr. Tamás László János főigazgató megerősítette mindezt, hozzátéve, hogy azt az ingatlanrészt jelenleg egy sportkör bérli. 

kórházGyőrhalál