Gazdaság

Lehet nagyobb a nyugdíjemelés, ha a vállalkozók is úgy akarják

2016.11.20

A miniszterelnök szerint a vállalkozókkal való megegyezés magasabb minimálbér-emelést eredményezhet, amely végül akár magasabb nyugdíjemelést is biztosíthat.

Ezt a két kedvezményt együtt is igénybe lehet venni

2016.11.13

A családi kedvezmény mellett is igényelni lehet majd az első házasok adókedvezményét, ha az Országgyűlés elfogadja.

Jól figyeljen, hol tankol

2016.11.11

Nagy árkülönbségek lehetnek a kutakon.

Olcsóbban tankolhatunk néhány forinttal

2016.11.04

A 95-ös benzin bruttó 2 forinttal, a gázolaj bruttó 3 forinttal csökkent.

Csányi Sándor, Bige László, Demján Sándor - mi a közös bennük?

2016.11.03

Ők a leggazdagabb magyar gazdagok Forbes-listája szerint.

Lejáratás állhat a pálinka visszahívás mögött?

2016.11.02

Egy 0,5 literes kiszerelésű ágyas szilvapálinkát vontak ki a forgalomból.

Még mindig téma a Népszabadság a nemzetközi sajtóban

2016.10.22

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív napilap a Népszabadság kiadásának felfüggesztésével kapcsolatban közölt összeállítást szombati számában.

Rábaszentmiklóson négy éve dolgoznak közmunkások a kis helyi gazdaságban

2016.09.28

A kis településeken létfontosságú, hogy legyen foglalkoztatás, amely megélhetést nyújt a helyieknek, segíti a lakosság helyben tartását.

Szombathelyen idén némileg csökkent a duális mérnökképzésen résztvevő elsősök száma

2016.09.17

De azért 47-en vannak így is.

Tatán igyenes képzéseket indítanak szeptembertől

2016.08.30

Egyre nagyobb igény mutatkozik a szakképzett munkavállalókra.

Tizenhat nemzet csapatai versenyeznek az idei Formula Student Hungaryn

2016.08.18

Az idei megmérettetésen 30 belső égésű motorral hajtott jármű és 14 elektromos autó versenyez.

Győrben már gyártják az új Audi TT RS-eket

2016.08.03

A sportautóba a 2,5 literes, öthengeres motor is Győrben készül, amely új fejlesztésű, teljesítménye 294 kilowatt. 

Augusztustól adószabály-változások

2016.07.26

Módosul a kiküldetés fogalma, változások lesznek az ekáer-ben.

A jelentős összegű adóhiánnyal érintett listája (2016. június)

2016.07.21

A listára felkerült 71 magánszemélyből 15-nél 100 millió forint feletti adóhiányt állapított meg az adóhatóság.

Jövőre mégsem csökken az internet áfája

2016.07.20

Brüsszel nemet mondott az internetáfa-csökkentésre.

A humánusabb arcát is megmutatja jövőre a NAV

2016.11.20

Jövőre elindulhat az adóhatóság úgynevezett támogató eljárása.

Bővített a Lenovo Sárváron

2016.11.11

Ma már minden harmadik-negyedik Magyarországon értékesített számítógép Lenovo.

Ki kell ám venni az idei szabadságot!

2016.11.09

Csak az életkor szerint járó pótszabadság vihető át a következő évre.

Egyeztetés kezdődik a járulékcsökkentésről

2016.11.03

Lázár János értékelése szerint bérnyomás van a gazdaságban, a vállalkozók pedig járulékcsökkentést kérnek.

Komoly béremelések jönnek

2016.11.03

Öt éven belül 30-40% százalékot jósolnak.

Itt megtudhatja, meddig fizethet régi húszezressel

2016.11.02

A 2015. előtt kibocsátott 20 000 forintos bankjegyeket vonják be.

Amit jó lenne elkerülnünk: őskáosz a román autópályaépítésben

2016.10.05

A Közgép és az Itinera árajánlatáról szóló cikkünket továbbgondolva szétnéztünk a keleti szomszéd útjain. Ezeket találtuk: félkész autópályán, félkész híd alatt robogó lovaskocsi, 29 éven át épülő autópálya, tíz hónappal az átadás után életveszély miatt újra lezárt autópályaszakasz, a hírekben naponta visszaköszönő hiányos kivitelezés. Hogyan lehetséges ez? Egy olyan zavaros közeg által, amiben halászva még a büntetéseket, perköltségeket és alacsony árakat bevállalva is nyereséges lehet egy-egy projekt.

Erre figyeljen garázsvásáron

2016.09.20

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatása.

Megemelik a védőnők bérét

2016.09.04

Kötelező kifizetni a pluszjuttatást.

Hajdúszoboszlón épít új csarnokot a Leier

2016.08.26

A már meglévő üzeme mellé új csarnokot épít.

Új Credo-prototípusokat készít a Kratvex-Kühne csoport

2016.08.18

A váz és a fém alkatrészek ezúttal is Mosonmagyaróváron készülnek, az összeszerelést Győrben végzik.

Elektromos buszokat gyártó üzem épül Komáromban

2016.07.27

A Komáromi Ipari Parkban a buszgyár telephelye.

Nyílt napot tartanak a szombathelyi LuK Savaria Kft-nél

2016.07.22

Érdemes jelentkezni a nyílt napra.

Hétfőtől ellenőrzik a teherautósokat

2016.07.21

Az éves terv része.

Egy mobilalkalmazás, ami külföldön jól jöhet

2016.07.19

Az „ECC-Net: Travel” alkalmazás a külföldön előforduló fogyasztóvédelmi problémák megoldásában segít.